Öregapám, a kürtös ük, Lehel
A Lech mezőin búsan énekel.
Az alkonyatra hajló dombokon
Nincs már körül se testvér, sem rokon.
Csak idegen, csak ellen, csak halál,
Holt magyaroktól hervad a határ.
És szól a kürt és úgy fáj szólnia,
Fölsír szavában messze Ázsia.
Szent Ázsia, hol a mezők urán
Gyönyörrel nézett végig ős Turán.
Hol társtalan nem élt szegény magyar,
Nem marta, mint a vadkan, száz agyar!
Irigy ellenség és irigy barát
S magas reménynek itta óborát!
Az Istenét berekben lelte fel,
Holt szent tavasz szellője énekel.
Hol az öröm zúg és gyönyör tanyáz
És borozó víg zomotor a gyász!
A kürtje elhal, mint a nagybeteg...
Ó németek, mért sírtok, - németek?