Ki már rég csöndes békét akarok,
Akaratlan vitéze annyi harcnak,
Boldog révem a fehér asztalok,
Hol piros bort és derűs kedvet adnak.
Horatiusi arany örömök
S tiburi villa nékem nem jutottak,
Nem osztályom a nagyság, az örök,
Része az isteneknek s boldogoknak.
De alkonyati fények idején
Vígan maraszt a békés kocsmaasztal
És boldog, esti bánattal vigasztal.
Áldott legyen! Nagy útról jöttem én,
Dalolva és csalódva visszatérek,
Vár rám egy asztal, hol még szép az élet.