Tar ágak közt a falusi egen
Napeste jöttén a hold megjelen.
Újult karéja tündökölni kezd
S megszépül a szegény falusi est.
Alacsony homlokú házak fölött
Virraszt varázsa, a bús és örök.
S hogy nő az árny és húga a magány,
Mindig dúsabbá nő az éj falán.
Vékony karéja folyton fényesebb,
Már glória lesz holt tetők felett.
Ő a szerelmem, vágyam csillaga,
Az életem, az álmom ő maga.
Szép tünde csillag tar ágak között,
Ott tündökölsz már kedvesem fölött:
Ki dús haját, mely fényeddel rokon,
Most bontja ki a messzi balkonon.