A házak és a lelkek csendje jön,
A béke száll nagy, szürke lepedőn.
Bús táj fölött, bárányfelhők alatt
Ezüstöt önt az estbe a harang.
Ballag a nyáj, elbődül boldogan,
Már minden lélek s kapu tárva van.
A mezőkről az illat lopva jár,
Most legbujább, mert elmúló a nyár.
A padokon pipázás, mély a csend,
A kutak gémje kék magosba leng.
A tetőn a nap arany csókja ég,
Ó nap, derű, öröm! maradj ma még!