Pár ábrándos dalt mondtam el felőled
Félig suttogva, félig elzokogva,
De érzem, ott él minden szenvedésem
És boldogságom ez apró dalokba'.
S ha majd belőlem néma álmodó lesz,
E dalt mind, mind a szívemre tegyétek,
Hadd illatozza be a sírt szerelmed,
Hadd legyen édesebb az örökélet!
Mondják!... Sok mindent mondanak
Felőled, szépem, angyalom,
Hogy tőled elszakítsanak
S én mosolyogva hallgatom!
Legyen bár tenger a hibád,
Én soha észre nem veszem.
Te mindörökké szép maradsz,
Miként az első szerelem!
Tudod-e, édes, hogy szeretlek,
Tudod-e, mi a szerelem?
Oh hallgasd meg a vallomásom
És jöjj el, jöjj el énvelem!
De nem! E vallomással, érzem,
Örökké adós maradok
És ti örökké búsak lesztek,
Ti édes szerelmes dalok!
Az én szerelmem nagy titok,
Megsúgni sem merem
És mégis, mégis, mindenségem
E titkos szerelem!
A gyönyörűség, fájdalom
Mind elszáll csöndesen,
De bár titokban, rejtve, némán
Megél a szerelem!