Öt perc. Mehet. A sárga napsütésben,
Mely őszünk minden fényét nekem adta,
Egy nőnek csókja reszketett a légben.
Idegen nő. Neve Innominata.
Már nem emlékszik szemem a hajára
És nem emlékszik félig hunyt szemére,
De csókja édes volt, mint mustnak árja
És lángot szított bennem ifjú vére!
Öt perc. Mehet. A távolok már hívtak,
Szobák, melyekben álmos, ólmos ősz lesz,
Napok, mikor már arcom száz redő lesz.
Öt perc. Mehet. S mint holmi távol csillag,
Oly messze tűnt már csókos nő, verőfény.
Megyek, mint nem várt torra megy a vőfély!