Mosoly, mely ezer évről néz reám,
Szépség, mely ezer éven túl is él még,
Törötten is derűsen büszke szépség.
Könnyezve néz e szem: Ió Paeán!
Nekem hány szép elgondolásom holt már
És hány nagy vágyódásom szárnya tört,
Hány szépemet elhantolá a föld,
Hány gyönyörűségem bús koporsó már.
Ó téged is, bár szépség vagy s remek,
Nem tűrtek el az írígy istenek
És csonka testtel hagytak rám csupán.
S míg sírok száz tűnt üdvösség után,
Szívem megérzi, nincs is benne kétség,
Hogy legfőbb bűn itt mégis csak a Szépség!