Éveknek súlya nem mindig teher,
Sok ember lassan mindent kihever.
Deres hajával gyakran béke jár,
Nincs szenvedélye, csak emléke már.
A sír felé szép, nyugalmas az ut,
Az élet úgyis szomorú s hazug.
De vannak, ó de vannak ám sokan,
Akikben még vágy, álom is fogan.
A testük ifjú, ám lelkük beteg,
Húsz kurta évvel immár öregek.
S nem lakomáztak mámorok torán,
Nem tékozoltak el mindent korán.
Csak... Szívüket kora dér lepte meg,
Tavasz van és a lelkük didereg.
Szeretnének szeretni, élni hej!
S valami súgja, hogy már menni kell!