Égig emelnek ormós palotákat
És gépeket és soha el nem fárad
A romboló kéz és az építő kedv.
Be irigylem e boldog építőket,
Nekem nem készül soha palotám,
Nekem csak egy házam, egy szentegyházam:
A mély magány!
S emelnek véres barikádokat
És harcolnak győzelmes harcokat,
A tusázó vágy s lárma el nem fárad.
Be irigylem a győző harsonákat,
Nekem nincs harcom, az én torlaszom
Csupán a csöndes, árnyas, csillagos,
Nagy nyugalom!
Nekem nincs házam, váram, vágyam nincsen,
Magammal vívok sötét perceimben,
Engem nem vesznek pajzsaikra mások,
Csak nagy bánatok és nagy látomások,
Magam leszek én, ha győzök, ha vesztek,
Reám nem várnak, csak hűs koszorúk,
Csak bús keresztek!