Érzed-e, testvér, néha szédülettel
És áhítattal a csodát, hogy élsz itt,
Hogy veled együtt világok kerengnek
S hogy velük együtt néked is a vég int?
Megállsz-e néha az örök sodorban,
Mely halni visz, mint az örvény a rózsát
És érzed-e, míg hull a homokóra,
Hogy mosolyog az örökkévalóság?
És látod-e, hogy lemenő napokban
A születő napok visszfénye reszket
És hallod-e, hogy elmúlt századoknak
Visszhangja szól, ha a jövőbe mennek?
És tudod-e, hogy a sír öle termő,
Hogy a halál a nagy, dús magvető lenn,
Hogy lépte nyomán sarjad a jövendő
S új életünk virul a temetőkben?