Az óra áll és én hallgatva fekszem.
Künn néha fény van, néha mély homály.
Nagy szekerek vágtatnak át a csenden.
Ijedten rezzen össze vén szobám
És néha gyertyát gyújt valaki halkan
És nem tudom, hogy későn vagy korán?
Csak érzem, szörnyen egyedül maradtam,
Meghalt a hír és elhagyott a párom...
De íme, könyvektől nehéz a paplan!
Könyvek, első szerelmem e világon,
Könyvek, ti hoztatok mindent nekem,
Felejtést és vigasztalást e tájon!
Most is, hogy tűnt kéjektől ég szemem
És csalódásoktól tépett a lelkem:
Gileád írját adjátok nekem!
Anatole France, ó mosolyogj helyettem!