A tündöklő színeken komor varázzsal
Ragyog, villámlik a tragédia,
Mely zord költője végzetére rávall
S hallgatja mind a víg ma száz fia.
Ledér vállak hava csillogva reszket,
Kacér tekintet égve, gyújtva száll,
Szövődnek flörtök, pletykák és szerelmek,
Az élet ünnep s játék a halál.
A bíbor kárpiton túl messze, messze,
Távol táj havas hantjai alatt
Pihen a költő s érzi a havat,
Mely egyhangún leng és nő felette,
Mint egykor sorsa éjjelén a gyász
S nem érzi, hogy már volt föltámadás.