Hét tengerész, mind ifjú és dalos,
Hét bús merész a nagy tengerre szállott,
Örök tengerre, mely vad viharos,
De ők keresni mentek új világot.
Hahó! Hahó!
Milyet előttük senki, sohse látott.
Szárnyas vitorla vitte a hetet,
Bíbor vitorla és bízó remény,
Hét tengerész ujjongón énekelt
Az ifjúság nótázó tengerén.
Hahó! hahó!
És halkan köztük énekeltem én.
Tavaszi éjben Elmó tűz ragyog
És a szirének vesztőn énekelnek
És hullanak a nyári csillagok
És vándor darvak őszi útra kelnek.
Hahó! hahó!
Hét tengerész tart távol, új egeknek.
Világviharban, merre, hol kiút,
Egy hang, rekedten és mégis dalolva
Az éjből, mélyből, örvényből kijut
És fölzokog, föl, föl a csillagokba.
Hahó! hahó!
Hét tengerész hajóját Isten ójja!
Hat tengerész bús révből nézi már
A hetedikkel hogy száll, száll a gálya,
Halottak élén égig veri már
Dalát időknek győzelmes dagálya.
Hahó! hahó!
Szállj, szállj hajó, jövendők távolába!