Fölzendül szépen, csendesen
A balalajka Szegeden.
A hold ragyog a fák felett,
Mint távol tájról üzenet.
A rabok arcán úgy dereng,
Mint könnyek és mint ékszerek,
A zene száll, a nóta szól,
A holdas éj békét dalol.
E nóta ismerős nekem,
Szívem dobogja szüntelen.
E zene kedves rokonom,
Bölcsőmtől fogva zokogom.
Mert bú él benne s vágy remeg,
Felétek, más táj, más egek!
S a nótát aki pengeti,
Szívem őt régen ismeri.
Egy fának fájó levele,
Öröktől egy vagyok vele.
Egy föld sápadt virágai,
Élünk virulni, hullani.
Jöttünk e földre sírva mi,
Egy Isten árva fiai!