A tót faluban, ahol egyszer éltem,
Ha élet az, hogy napra nap megyen,
Az ablakomból a kis közre néztem,
Hol tehenek ballagtak estelen.
A tót pásztor egy furcsa furulyát fútt,
Mely bánatosabb volt, mint életem,
A tehenek keresték már a vályút,
Hol esti csönd és békesség terem.
Egy mindig elmaradt a csorda mellett,
Magányosan jött, mint a mélabú,
Megállt az ablakomnál s betekintett,
Kérdezte: ki e rokon bánatú?
Szemében oly testvéri fájdalom volt,
Néma panasz és szótlan gyötrelem
S kolompja oly mélyen borongva bongott,
Mint pusztai honvágytól énekem...