Arany tavasza te a nagy emberiségnek,
Nemes hellén világ, mikor nyílsz újra ki,
Mikor lesz gyönyörű összhang e zűrös élet,
Mikor lesznek megint tükrök a szent művészet
Arany és elefántcsont, magasztos szobrai?
Tükrök, miket ha szemlél, önön képére téved
A fiatal szűzek s ifjak tekintete,
Mikor lesz az ajak formás igéje ének,
Mikor csitul zaja nyomornak, zendülésnek
S mikor lesz életünk üteme mély zene?
A költő addig is, a szűkös mát feledve
Eljár arany hajón révedbe, óh görög,
Eljár a távoli és boldog szigetekre
S megtérve gazdagon, hirdeti énekelve,
Hogy múló életünk s művészetünk örök.