Hideg, rideg a nagy váróterem,
Meg az a lusta lámpa égne jobban!
A vonat messze vágtat még a hóban,
Szorong és vár, vár a sok idegen.
A végzet őket percig összehozta,
Nyugatra tart ez, az keletre tér,
Vár mindegyikre egy táj, egy fedél.
Vagy egy sírdomb, kinek mit szán a sorsa.
Egyik sarokban feketében áll
Egy bús anyóka - ugyan mire vár? -
A könnye barázdáin leszivárog
S míg lassan betakarja a homály,
Az ablakon - tán könnyei nyomán? -
Kinyílnak a nagy, csodás jégvirágok.