Fia kiszállt a távol tengerekre
És ott veszett, annak pár éve már,
De a nagy ég száz csillagán merengve,
A jó anya reá remélve vár.
Mindenki tudja, hogy a messzeségek
Szomorú hőse csöndes már nagyon,
Hogy túl jár már tenger baján a létnek
S pihen talán egy távol csillagon...
De az anya, ki méhe bús gyümölcsét
Úgy látta mindig, mint a nagy jövőt,
Nem sejti, hogy mily messze költözött!
S míg óceánok ágyán alszik ő rég,
Az anya vár, vár valami hajót
S ragyognak rá rég elmúlt csillagok!