Magyarnak szült a bús végzetszerűség,
Mert általam legszebben így dalol,
Meddő kelethez köt a puszta hűség
S termő jövendőt várok e föld alól.
Megölt pogány hitem napos malasztja
Még vágyamat hevíti boldogan
És új hitek, új kétségek salakja
Bennem száz színben új lángot fogan.
Bennem a hinduk bölcsessége szunnyad,
Bennem a hellén aranykor ragyog,
Bennem Párizs beteg tüzei gyúlnak
S pirulnak eljövendő holnapok!
Tavasszal jöttem, köröttem borús ősz,
De én Apollónak érzem magam
S lelkemben Dionizoszt költ e dús ősz
És a jövő vagyok: jós és magyar!