Ha fáj a nap zaja, mikor a gyári kémény
Fekete bánatot felhőz a fényes égre
És szürke szekerek poros robaja révén
Halálrafárad a finom vágyak reménye,
Ha vásáros napok üstdobverése reszket
S a múló küzködés piheg az utcasarkon
S a napvert ablakok tűnő láztól remegnek
S roskadva bandukol távol a néma alkony:
Gondolj az estre, mely méltóságos-dicsően,
Mint ősi istenek gyűlése, vár a csöndben
S a szűz gyémántokat az égkárpitra szórja
S a végtelen világ alélt, örök valója
A bús nyárfák fölött fölébred és a lényeg
Égi vizén virraszt a csillag és a lélek.