Negyvennégyéves volnál. Szomorú,
Fáradt szemekkel néznél a világba,
Szobád falán sok fonnyadt koszorú
És a szívedben álmok hervadása.
Azt mondanád: nem ezt reméltem én,
Karcsú kezed nagy homlokodra tennéd
És melegednél szivarod tüzén,
Mely hamvad, mint az öröm és az emlék.
Bús férfi volnál, keserű magyar
És a halált idéznéd minden este,
Most a szívedből égő rózsa hajt
És sírodon legszebb a naplemente.