A titok néz örök szemével
Az ég azúrján át felém,
A titok sír, mély őszi éjen,
Ha hull a hervatag levél.
A titok száll borús magasban,
Mikor a darvak raja húz,
A titok szunnyadoz alattam
A hant ölén, mely koszorús.
Én látom őt a vak sötétben
És hallom őt, ha zene zeng,
Rám vár szelíden és fehéren,
Mosolyog, int és én megyek.