Ki vagy, te szeszélyes Te szőke víz, Te lusta, te széles, Nyugalmas, édes,
Kinek kurta útja Csak a magyar puszta Földjére visz? Ki vagy, te csapongó,
Te büszke víz, Te szilaj, te rontó, Te gátakat bontó, Kinek törtetése
A Duna ölébe Sietve visz? Én vagyok a magyarság Csöndes, nemes folyója,
Kevély, heves folyója, Anyám csupán ez ország És ringatóm e róna. Honnan jössz oly sietve,
Oly tündökölve, vígan, Hogy az ég is nevetve És száz színű selyembe Fürdik meg habjaidban?
Keletről jövök én, Mint a szent, örök fény, A mesés napkelet Hozta e nemzetet,
Ahol Verecke áll, Ahol a honszerző Magyart legelőször Köszönté e táj.
Hol a szláv borongás A magyarba olvad És sírva-vígadva Az én morajomba
Indulót dalolnak. Azért oly csöndes, Haloványszőke Később futásom
És oly kanyargó, Merengve tartó A bolyongásom, Mert ezer év borúja,
Felhője száll fölöttem. A Sajó habja súgja, Mi volt a mohi mezőben, Ezer év nagy borúja
S dicső emléke éled, Ha Alpárnál visz utam, Hol, mint a harc turulja, Kóválygón Délre térek.
Vígan cseng a nótánk A nyári mezőben, Áldott a mi rónánk, Terem áldást bőven,
Mert a Tisza árja Áldva borul rája! Ha tavaszi szelek járnak, Megy a hajó lefele,
Szárnya támad a nótának, Víg a hajós élete, Messze megyünk, de megtérünk, Itt születtünk, itt a révünk.
Áldott a Tisza tája, Magyarország Kánaánja! Szeged táján Oly lassú vagy s iszapos,
Majd virágos, Majd borongós, bánatos. És a magyar Délt, Hogyha eléred,
Nem fáj-e néked, Hogy az enyészet Utadat állja, Meghal a kedved Tiszavirága?
A magyar Délen Betöltve szépen A hivatásod, Lassul futásod,
Merengve nézed A dús vidéket S némán pihensz el. Vár a Duna habja,
Ölelő karja, Örök, hatalmas, Mély szerelemmel! Szeged táján
Emlék ébred és remény, Szeged táján Valamikor tavasz táján Szerelemből öltem én.
Délibábos Dicső várost Karjaimba temettem, Hogy ragyogva
Fénix módra Még dicsőbben szeressem! Én a szegény magyarság Igaz, magyar folyója,
Nem vágyom tengerekre, Elég nekem a róna! Magyar táj szép folyója, Hordozd e föld gyümölcsét,
Légy áldások hozója, Mint a magyar dicsőség! Itt borulnak rád mosolygón A Kárpát víg bércei
S a napfényes rónaság. Költők lelke Énekelve Fölmagasztal
Száz gyönyörű gondolattal, Ó Tisza, tájad mindig áldva legyen!
Cookies on Poetry Cove