A régi kispap

Ki álltam egykor oltárod derengő Kora reggeli fényében s a tömjént Égettem szent neved dicséretére És földre hulltam hófehér-pirosban

A csengetyű szavára és szívemben Éreztem testedet repesni, Krisztus, Bocsáss meg, hogy az élet messze sodrott, Örvénybe és tengerre és hinárra,

Én mindig, mindenütt sírván reád Gondoltam, téged hívtalak, neked Gyújtottam énekek és bánatok Mécsét és hófehér ruhámra hulló

Minden sarat és szitkot letöröltem S a legmélyebb örvény mélyén, halálom Száz éjjelén és gyönyörömnek ágyán Feléd rebegtem egy múló fohászt,

Egy örök sóhajt és a régi kispap Ma új hitében, hitvalló keményen Azt hirdeti, mint evangélium: Hogy szent az élet és jóság az Isten

S elmúlnak föld és ég, de az Ige, A Szeretet marad s győz. Ámen, Ámen.