Bús hómezőkön visz végig az út,
Ó, ez a nagy fehérség oly sötét,
Az ég tátongó, szürke alagút,
Mely fojtón ontja rőt, dohos ködét.
Fekete erdők rémlenek felénk,
Visszhangos jajtól hangos a vadon,
Tán farkasok keserve tör elénk,
Tán bolygó árnyaké e siralom?
Bús hómezőkön szikrák hullanak,
A dermedt éjbe lángol a salak
És az örök fehérség nőve nő.
Érzem, mi szűk e szomorú világ,
Érzem, mint borul, domborul miránk
E temető, ez óriás temető.