Emberek mi, édes mindahányan,
Üldögélünk a siralomházban,
Ismeretlen hóhérunk az éjben
Köszörüli kardját feketében.
És mi várjuk, mikor üt az óra
Kakasszóra vagy a harangszóra?
Némelyikünk gyászsorsát felejti
S haláltáncát hahotázva lejti.
És van, aki vígan lakomázik,
A hóhérral félvállról komázik,
Van, ki kártyát kever nappal, éjjel,
Van, ki némán, boldogan pöfékel.
Én magam, míg mások adnak, vesznek,
Néha-néha egy nótába kezdek,
Nem a tapsért és nem a bankóér,
De tán így majd enyhébb lesz a hóhér!