Hallottál a mesék királyfiáról,
Ki három évig elbűvölten élt,
Kitől öröm, szerencse tovapártolt
S vad rengetegbe ölte életét?
Úttalan úton járt nagy messzeségben,
Érdes darócban, árván, szomjan, étlen,
Szomorúságos nótákat dalolt,
De mégis - mesék királyfia volt!
Hallottál a titokzatos szigetről,
Hol örök nyár él, örök szerelem,
Halkhúrú hárfán szól a szél az erdőn
S a csudáknak kék virága terem?
A többi ember járhatja az élet
Ezer ösvényét, arra sohse téved,
De a királyfi egyetlen szaván
Fölépül az a csudatartomány!
Ha hittel csüggsz az én szívem meséjén,
Jőjj! Vár reád a bűvös kikelet,
Csak az élet mély erdőinek éjén
Bizton hajlítsd szívemre szívedet!
Meglásd, dalomra száz visszhang figyelmez,
Sötétlő erdőnk egyre fényesebb lesz
S mire a rontó bűvölet lejár,
Ránk a dicsőség diadémje vár!