Egy méla szláv pap mondta a beszédet.
A vén anyókák sírtak csöndesen.
Szomorú daccal álltak a legények:
Harcból került meg a véres tetem!
Nyár volt. A termékenység ölelése:
Tüzes nap égett a dalos mezőn,
Áldást kínált a duzzadt rög vetése,
Csak a pap állt komoran és merőn.
Rögöt, virágot dobtak mind a sírra,
Magyar rögöt, hisz érte halt a boldog,
Magyar virágot, hiszen érte bomlott.
S míg fönn trillába kezdett egy pacsírta,
A torra gondoltak, hol inni fognak
S pogány, virágos nótákat dalolnak!