Alszol, de élsz! Tudom, tudom jól.
Te szálltál ki a mámoromból
Egy szürke szerda hajnalán,
Te gyújtogattál bús agyamban,
Míg néztelek dermedt riadtan
S jajgatva hívtam az anyám!
Alszol, de élsz! Te vársz a borban,
Ha majd tiportan lenn a porban
Üvöltöm: minden elveszett!
Te vársz sötéten és ragyogva
És elborult nagy homlokomra
Vöröslőn írod föl neved!
Alszol, de élsz! Az éji csendben
Fölébredsz és megállsz felettem,
Szívemre szorítod kezed.
Rád ismerek, mester, követlek
S a csöndes és bús őrületnek
Pallóján indulok veled!
Alszol, de élsz! Most néha ébredsz
És versek lázas üteméhez
Vered a taktust, csendesen,
De egyszer, egyszer, szörnyű, tompa
Taglóval sujtasz homlokomra
S kioltod tündöklő szemem...