Lakásom lesz a hetedik magány,
A halál felé nyílik ablaka.
Kertjében csak emlékek teremnek
S lakója csak a lelkem lesz maga.
Kertjében örök emlékek teremnek,
Nem érnek mérges vágyak már oda,
Csak remény nélkül tüskétlen az élet,
Ne várj csodát, az élet a csoda!
Csak vágyak nélkül tüskétlen az élet,
Csak népek nélkül népes a magány.
A csönd elfojtott igéktől beszédes,
A föld csak ölelő ölén anyám...
A csönd csak megölt igéktől beszédes,
Ne mondd ki a szót és ím megleled.
Hagyd magára e látszatos világot
És maga a világ lesz majd veled!