A szöges örveket hiába hordom,
A vér zajog a szöges örv alatt.
Parázs a párnám, égő szén a combom,
Remegve vár egy távoli tavaszt.
Hiába olvasom Kempist könyörgőn,
Öl a betű. Szemem sorvadva lát
Fiatal némbert templomi könyöklőn,
Ki víg és büszke, finom és galád.
Mikor hamut szórt a prior fejemre
S a rekviemet rekedten rebegte,
Sírtam, de én az életet sirattam
S érzem, fölöttünk a vak, láthatatlan
Erők kara kereng kegyetlenül
S az örök múlás szele hegedül.