Egy tűnt november vörhenyes ködében
Bús útvesztő lett Budapest nekem,
Eltévedtem az Élet sűrüjében
És elhagyott a pénz és szerelem.
Mikor oly árva lettem, mint a sarkon
A bús anyó, ki újságot kinál -
Vagy a víg lány, aki szerelmet árul,
Mikor nem volt előttem semmi már.
A nagy kórházba vittek engemet be,
Hol a fehér csönd altató, szelid,
Hol Ágoták, Beáták és Clarissák,
Kötözgetik az Élet sebeit.
A nagy kórházban végre béke hullt rám
Sok vereség és vergődés után:
Nem bántott barna bánat, szürke kétség,
Egy gonosz emlék jött velem csupán.
De ő is szépen elcsitult a csöndben,
Mely bársonyos és mint a párna, lágy,
Tán legboldogabb pihenőm te voltál,
Ingyen vaságy, te tizenhármas ágy!