A sóhajom az égbe röppenő,
a sóhajom ma messze suhanó,
mert peregnek a hangok
és felstimmolja zongoránkat
a hangoló.
Azon suhannak már a nóták,
(álmok a nóta hangjain)
s szavára, szomorú szavára
halkabb lesz minden vad duhajság
s szentebb a kín!...
Az én Hangolóm merre késik?
Csókos ajakkal mikor jön már,
hogy ne fájna a Nemezis
és ne zörgetnék ilyen falls nótákat,
– mint ez is!