Muskátlis ablakon zöld zsalugáter,
halkan kopog az esővíz rajta –
Zsalugáteres ablaknak mögötte
bolond kis legény, szomorú fajta.
Szemével bámul, mint muskátlis ablak,
lemenő napba esténként nyáron...
Pedig szegénynek nincsen mit nézni:
Ősz, levél hullása, fekete várrom.
Szomorú, keserű az ősznek dolga,
tavaszi legény szíve megsajdul,
s hiába nyögdécsel nincs panasszal
menekvés nincsen, nincsen a bajtul.
Eső hullása ritmusra koppan,
uccákra, szívekre egyformán ráver
de a kis muskátlis ablakot védi
hűséges szempilla: zöld zsalugáter.
Bolond legény a szemét lecsukja;
hulljanak, haljanak az élet fái,
sírjon az ősz-eső, sáros nagy tenger...
Jobb abból semmit, semmit se látni.
Befedett muskátlis ablaknak mögötte
bolond kis legény, szomorú fajta –
Feje lehajtott, – csend-szeme zárva, –
és zsalugáter: az álmai rajta...