Vörös kéz intett le a hegyről.
Nyári bódorodásban dülöngtek akkor a fák.
Egyszerre véres csatornák nyíltak
a levelek zöld lemezén.
Elfeledte dalát a rigó.
Aranyszélű felhők szürkére súlyosodtak,
folyók csillogó szeme elfakult,
emberek tüdejéből őszi sírások búgtak
s zörgött a csókban a halál.
Háztetőn a macskák szőrét
égnek borzolta
az elmúlás nyöszörgő bánata.
Hatalmas denevérszárnyakat
bontott a szívem a hegyek fölött.
S keresztül a hűlő nap aranykarikáján
suhogva a semmibe surrant.