Álmodjuk vissza most magunkat:
hogy volt tizenkét év előtt –
Istenem, hogy elfelejtettem
a kis ruhát, s a kis cipőt!
Mikor fiadat gyorsan vitte
hat esztendős, kis fürge lába
és reggelenként kézenfogva
kisértél el az iskolába.
Arcomat sokszor összecsípte
a vén apó, a jéghideg Tél –
Te meleg szájjal megcsókoltad
és megkérdezted: Hogy feleltél?
Tisztázni akkor a nagy kérdést
fiadnak több volt még a mersze...
– Álmodjuk vissza most magunkat
egy-két napra, órára, percre!
Álmodjuk vissza most magunkat:
hogy volt tizenkét év előtt –
Juttasd eszembe újra, újra
A kis ruhát, s a kis cipőt.
Álmodjunk nagyon, nagyon szépet,
ringatózz szépen el velem,
álmodjuk most a régi álmot,
hogy ne féljek a kebleden!
Mert elhagyjuk az iskolát már,
de iskolánk az élet éppen
s hozzám most már oly közel van
s most már erre az útra léptem.
Álmodjuk vissza most magunkat
és álmunk ne legyen hiába...
Maradj mindig félő fiaddal
és kisérd el az iskolába!