Mezőmre lassan Szeptember lopózik.
Pitymallatonként feszeng már a járom,
de én: rossz gazda, mindegyre csak kérdem:
Vetek-e ősszel? Aratok-e nyáron?
Koravén szívem tágas mezeje
lomhán gomolygó ködfüstökkel áldoz –
Töprengek: jókedv kéne a kezdethez
és erő kéne, hajh, a folytatáshoz!
Még rózsám sincsen, hogy az ekét tartsa.
“Talán majd holnap” – szólok és hagyom...
Rásírja derét Október, November
és a mezőm áll árván, parlagon.