Vidám cimborák, hej, ki tudja, hányan
indultunk hajdan a versenyfutásra,
gyermekkor-zenés tavasz idején!
(...Lehajoltam egy nyíló ibolyáért
és utolsónak érkeztem be én.)
Ősszel futottak, nyargaltak tovább,
mert csalta őket arany csörgetéssel
valami távol, piros kikelet!
(...Én rekviemmel sirattam a kertben
néhány húnyt-szemű sápadt levelet.)
Vijjongó szélben pihék szállingóztak
és ifjú torkok vígan kurjantották:
Előre, hajrá, aki célhoz ér!
...Én letérdeltem a havat csókolni,
mert olyan kedves és olyan fehér!
Most itt vagyok és egyedül vagyok.
Idáig hallik lábuk dobogása,
amint csörtetnek árkon-bokron át –
– Hadd jusson célhoz áldással, örömmel
minden rohanó régi jóbarát!
Én fáradt vagyok. Fel sem állok innen,
csak kinyújtózom édesen a földön,
a süppedő, nagy hómező felett...
Talán megfagyok... szépet álmodom...
Neked ajánlom, Uram, lelkemet!