Megy,
robog a vonat, a
hegy
fut,
kanyarog, omlik az
út
és
mélyen a messzibe
vész.
Száz
pózna is nyargal, a
láz
űz,
kerget, a füst csupa
bűz,
kín
feszül ki végig: a
sín
s mély
nyugtatot ma nem ad az
éj.
...Itt
éppen egy házikó
nyit,
tár
ablakot s napfényre
vár.
Ott
vén juhász – kezében
bot, –
néz
nyugodtan s pihen a
kéz.
Fenn
egy paraszt ép kaszát
fen
s hagy
mindent a mentire
nagy,
ős
bánattal: szomorú
hős.
Vad
iramunk vajjon mit
ad?
Szent
ez a nagy, falusi
csend,
de
mi sose állhatunk
be:
bősz
robajjal röpít a
gőz
s fut,
kanyarog, szédül az
út.
Ints
nevess, sírj: megállás
nincs.
Fut
mozdonyunk s tüzet és
bút
hint:
íz, hang, szín – elmarad
mind.