Kis vendéglő a nagy hegyek között. Minden békesség ideköltözött. A kályha vasán párologva forr a fűszeres és cukros, sárga bor.
Az asztalon sült. Izletes falat. Míg falatozom, nézem a falat: a falusias, vén, meszelt, meleg falon két ócska festmény díszeleg.
Két furcsa kép. Gyerekes, primitív, kúszán felmázolt. De van benne szív. Az egyiken két ferde ház előtt, napfényes, zöld, májusi délelőtt
pocsolyán uszkál négy fehér kacsa, arannyal ékes tolluk pamacsa. A másik képen tágas hómező, a hó kavargó, sűrün pelyhező
s két tömzsi állat nyargalászva von egy karcsu szánt a süppedő havon, – a két ficamlott, kedvesen suta állat félig ló, félig őz-suta
Míg a vaskályhán gőzölögve forr a fűszeres-illatu, sárga bor s a macska nesztelenül lépeget, nézegetem a csacsi képeket.
S eszembe jut, hogy egyszer kisgyerek koromban, künt az égszínkék, kerek pocsolyában, májusi délelőtt négy kacsa uszkált a házunk előtt,
én hevertem a pázsiton hanyatt és bámultam a festett aranyat új meséskönyvem színes födelén, egy kis hercegnő koronás fején,
ki szánkán szállt a hómezőn haránt, – két rénszarvas röpítette a szánt. ...Esik a hó. A korcsmáros köhög. Poharamban forró bor gőzölög,
az óra lassan üti a hatot s álmos vagyok és roppant meghatott.
Cookies on Poetry Cove