Mikor így, esti félhomályban
részt kívánunk a nyugalomból,
az ember néha nagyon álmos
és néha nagyon furcsát gondol.
Például: ha egy tündér jönne,
mielőtt fejem mellre bágyad
és azt mondaná meleg szóval:
– “Ember, én megáldom az ágyad:
Ezen a csudás, boldog éjen
ne legyen, ahogy én kívánom;
lepjen meg a vágyad szerinti,
legfölségesebb, édes álom!”
...És akkor szépen megköszönném
és hozzáfognék fejet törni,
ez legyen álmom, vagy a másik? –
És kopogtatna mind a többi.
S a végtelen válogatásban
ábrándokban tört, bús, szegény én,
álmatlanul fognám a reggelt,
ülnék, ülnék az ágyam szélén...