Igaz-e, hogy te útra kelsz?
Útra hív egy hatalom? –
Igaz-e, hogy te útra készülsz?
Olyan szomorú hallanom!
A lelkem olyan csendes, árva,
Lecsügged nótás, régi kedve,
Felölti szürke köpenyét
És kimegyünk az őszi kertbe.
Kertünk fölött ma köd borong
És sárgaszín a hullt avar... –
Tudod: mekkora boldogság az,
Mit hervadása eltakar?
Ide van ásva az enyém is,
Kincsedet Te is idehordád...
Megkeresem a rózsabokrot,
Lelkem illatos rózsabokrát.
Nem is régen még hófehér volt
Csupa hószínű, üde rózsa;
Ma már a szélben ott zokog
A hervadt szirmok utolsója.
Borongón lépek oda hozzá
És Rád gondolva, Te neked
Könnyes-szomorúan leszakítom
Ezt az utolsó levelet.
És megcsókolom csendesen
– Csókom olvad, mint jég a tűzön –
Aztán mikor nem veszed észre,
Kalapod mellé odatűzöm:
Talán megőrzöd mindhalálig,
Talán holnapra el is veszted –
Olyan mindegy az énnekem,
Én azt tudom csak, hogy szeretlek!
Pedig ez a szál bús szirom
Az én kedvem, hitem, dalom!...
...Igaz-e, hogy Te útrakészülsz?
Olyan szomorú hallanom.