Valaki vár,
akinél ott vagyok,
de aki már
másnak álmodott,
olyannak, aki nem átkoz,
szelídebbnek, jobbnak,
hasonlóbbnak magához.
Valaki vár,
az álom,
a párom
és akit vár,
azt én is várom,
de nem jön, csak az este száll
és szemünket, mely kémlel,
lekötözi az éjjel.
Valaki vár
és együtt hajtogatjuk
dobolva az ablakon,
hogy soha már...
...hogy talán soha már?... –