Úttalan erdőn utat kutatok.
Sűrűn burjánzó múlt napok,
jövő-bükkök és jelen-indák
úgy össze-vissza kúszálódtak,
amerre most megyek! –
Sötét van benn és zúg a rengeteg.
Földagadt lábam töviseken jár,
de nem hagy nyugodni a gondolat,
hogy messze messze most valaki vár,
akit menteni kell,
aki zokog és lázas és beteg.
Sötét van itt és zúg a rengeteg.
Ólmos, zsibbasztó fáradtság alatt
véres nyomokat permetezve
vonszolom magamat,
míg eljutok egy elzuhant fatörzsig
s kinyújtom rajta megkínzott testem...
Zúgj, öreg erdő,
borulj rám:
A Valakihez vezető utat
úttalan erdőn hiába kerestem.