Elment.
Az alkonyat lassan-lassan szertefolyt,
a gyárkémények egyenletesen, szürkén füstölögtek, mint
az este didergető sötétsége.
Fehér kalapja van.
Siet.
A homály szennyes, szemérmetlen karja
lassan kinyúl utána,
magához akarja ölelni, magába akarja szívni
fekete éjszaka-szerelemmel.
Az út kanyargó távolba viszi léptét,
egyre kisebbedik, egyre fakul.
Mit tegyen, akinek maradnia kell?
Fütyöljön, énekeljen, sírjon,
vagy egyetlen kiáltással zúzza be
az ablak üvegét?
Vagy csak súgja szomorúan:
...Volt...
Fehér kalapja volt...