Uramisten, ki verset írsz,
különös verset, elbeszélőt, –
hallgasd e szót, e furcsa-kérőt,
mit egy szereplőd súg füledbe,
Uramisten, ki verset írsz!
Azért kell máma szólnom Hozzád,
mert éj van, a nap nem ragyog
és én oly kiváncsi vagyok
arra a titkolt folytatásra –
azért kell máma szólnom Hozzád.
Nem felejtem el sohasem,
megtanultam. A nóta régi:
te írtál engem, tudni, élni
szeretni, sírni, imádkozni, –
Nem felejtem el sohasem.
Velem Te bármit tenni bírsz!
Gyászmenet lesz, vagy fürge tánc,
ballada lesz-e, vagy románc
költeményednek folytatása?
Uramisten, ki verset írsz!