Hej, hogy elmúlik minden, ami élet!
Fehér sövényre sötét varjak ülnek – –
Hej, be elmúlik minden, ami szépség
és be elmúlik minden, ami ünnep.
Pár színes gyertya alig is pislákol,
– pedig olyan volt, mint egy mese-máglya –
és halkan: zirr-zurr – parányi kis tűket
permetez le a karácsonyfa ága.
Ünnepek multán mindhiába mondjuk:
csúnya gondmadár, hagyj magamra, hess el!
Téli köd borul íróasztalunkra
s tele a papír szomorú-szép verssel.
Ünnepek múltán karácsonyra nézünk,
– s zokogásba tör minden türelem-hegy:
Miért megy el hát, mikor úgy szeretjük,
s miért szeretjük, mikor úgy is elmegy?