Esik az eső végtelenül.
A fák jajgatva fáznak.
Én megtanultam már hunyt szemekkel
Afrikába menni.
Ajtómon ki-bejárnak a percek.
Egyik egy könyvet visz el az asztalról
másik egy nevet az emlékezetemből,
a harmadik engem.
De a szívemet ittfelejtik
az esőben, az árnyban, a ködben.
S a szívem alján reszketve búvik meg
egy pici árva mosoly.