Eső után volt, – kopott mese már, –
hogy gyerekesen, szenten,
imádságosan daloltam az erdőn
és gombázni mentem.
Eső után volt: sáros volt az erdő.
A vadgombákra soha rá se néztem.
Csak énekelt a szám,
a jó gombák meg elbújtak előlem
és csak nem gyűlt a mesebeli szám.
Alkony felé volt, homályos az erdő.
Tizenkilenc a mesebeli szám.
Most megtaláltam annyi hosszú lesben,
de nem tudom már,
hogy minek is kerestem,
s miért ennyi a mesebeli szám?
Állok az erdőn, alkonyat felé,
esőutáni szép szomorúsággal,
térdig sárban –
Megvan a kincs és hiába töprengek,
hogy kinek nyújtsam kis gyékénykosárban.