Csendes este
jár a hold
ezüstre festve
földet, ágat
s ezer hűtlen
kis kobold
bújik, vágtat
mindenünnen.
Sötétült ég,
égő csillag
szép havas táj
messze hívnak.
– Nem lehet most:
álmos lettem,
lefeküdnék!
Minden álmos
oly hideg
oly ravasz,
csend a város
nem havaz
s árva gondom:
nem tartozom
senkinek?
Nem maradt-e
semmi nálam,
ami másé:
hóvilágban
hóvirággal
vigasztaló
mosolygással
nem tartozom
senkinek?
Csendes éjjel
látogat
most szerteszéjjel
a határon,
s osztogat szép
álmokat.
Én is hívom,
én is várom:
Adjon Isten
rózsa láncú
mese-táncú
édes álmú
éjszakát!